A filozófia
Helyszínek
Méheink-mézeink
A szökés
Egyéb termékek
Képnapló
Kapcsolat
Nyitólap

KERTI MÉHÉSZ KEZDEMÉNYEZÉS A MÉHEKÉRT


ami méhmenhelyek,
meddő kutatások,
céltévesztett támogatások,
szalmaláng mozgalmak helyett

ÉLETKÉPES, ORGANIKUS MODELL TERJESZTÉSÉVEL SZERETNE SEGÍTENI
ELŐZMÉNYEK:
A méhpusztulás általános jelenséggé vált világszerte. Az okok vizsgálatakor elsősorban a vegyszeres mérgezések, az ipari növényvédelem hibái szoktak előtérbe kerülni.
Genetikai rombolást eredményez ugyanakkor a méhtartás iparivá vált gyakorlata is, ami védtelenné teszi korunk méheit a vírusos megbetegedésekkel szemben.
 több... 
"De ha egy méhcsaládot ennyire szorosan összefogunk, sőt egész generációkat, akkor az idők folyamán csorbát szenved a méhkaptár. (...) De azért érdemes tisztában lenni azzal, hogy ha olyasvalamibe nyúlunk bele, amit a természet ilyen tökéletesen megalkotott, azt bármilyen mesterséges dolog megzavarja. (...) Így aztán bár a méhtenyésztésben nagyon örvendeznek az utóbbi idők fellendülésének - az öröm még száz évig sem tart majd."
(Rudolf Steiner: A méhek lényéről, 1923)

Az üzemszerű, túlhajtott, vegyszeres méhészkedés, a centralizált, több száz családos telepek, a kolóniák túlterhelése monokultúrára vándoroltatással, az egyoldalú, mesterséges fajta "nemesítés", a hosszú távú, globális hatások ismerete nélkül alkalmazott növényvédő szerek és génmódosított növények hatására, közel száz évvel a fenti mondatok elhangzása után, az intenzív méhészetet folytató országokban mindenhol egyre több-, részben ismeretlen eredetű betegség tizedeli a méhcsaládokat.

Napjainkra (piaci kényszer hatására) teljes mértékben elfogadott gyakorlattá vált a méhek folyamatos cukorszirupos etetése. Azon túl, hogy ezzel a méz hamisítatlan természetes élelmiszer mivolta is kérdésessé válik, méheink a számtalan analizálható (enzimek, vitaminok, nyomelemek...) és analizálhatatlan összetevővel rendelkező eredeti táplálékuk helyett ön- és fajfenntartásukban egy nehezen feldolgozható, teljesen egysíkú szénhidrát kivonatra szorulnak.

A méhészeti tevékenység, gazdasági nyomás alatt tehát folyamatosan távolodik a méh, mint szuperorganizmus lényiségétől.
A méhek mára széles körben tárgyalt veszélyeztetettsége nem csak egy pótolhatatlan élelmiszert, hanem a teljes ökoszférát is fenyegeti. Gyökeres változtatás nélkül megállíthatatlan a hanyatlási folyamat!
A CÉL:
Az általunk jelenleg tesztelt módszer lényege, hogy a méhészeket és a problémát átérző, és ellene tenni akaró embereket összekapcsolja, egy olyan modell segítségével, ami egy hatékonyan, részben KÖZÖSÉGI ELVEK MENTÉN működtethető, organikus, és minden tekintetben méhbarát méhtartással segíti, a háziméhek genetikai visszaerősödését, és túlélését.
 több... 
40 millió éve borostyánba zárt méh
A jelenlegi helyzetben a felelősen gondolkodó méhészek válasza nem lehet más, minthogy megpróbálják a méhtartás körülményeit a természetes állapothoz közelíteni, beavatkozásaikat a szükséges minimumra csökkenteni, bízva abban, hogy a méhek így segíteni tudnak magukon és rajtunk.
Célunk, hogy bizonyítottan méhbarát technológiával dolgozó méhészeket, és globálisan gondolkodó, a méhekért tenni akaró kertészeket, telektulajdonosokat, támogatókat kapcsoljunk össze. A modell résztvevőiként a méhek megfelelő méretű, és környezetű, kisebb kolóniákban, vándoroltatás nélkül élhetik túl a jelent, és erősödhetnek meg a jövő számára.
HA RÉSZT VENNÉL A KÍSÉRLETBEN MÉHÉSZKÉNT:
Ha elkötelezett vagy a Bio, sőt Biodinamikus méhészeti módszerek iránt, sőt cukorral sem etetsz, és szeretnél olyan partnereket találni a "röppkörzeted határán" akik szívesen látják vendégül területükön 10 - 40 családos kolóniáidat, akkor köztünk a helyed!
 több... 
Az organikus mézért adott plusz méhészmunkáért cserében, lehetőség nyílhat közösségi elven, ideális körülmények közé telepített több kisebb állandó méhészetet indítani.
Amit vállalnod kell:
  1. Bio, lehetőleg Biodinamikus elvek követése (fa kaptár, vízbázisú festékkel festve, csak bio szerek használata (természetes savak, hatóanyagok), anyarács, anyaketrec, anyacsonkítás, anyagyilkolás mellőzése, természetes szaporítás, természetes ritmusban, a méhcsaládok keverésének mellőzése, a lehető legkisebb beavatkozás elve).
  2. Nem etetsz cukorral.
  3. Nem végzel pörgetést a "kertészek kertjeiben", tehát csak mézes kereteket veszel el, és lehetőleg ugyanazoknak a családoknak adod vissza, saját telephelyeden végzett pörgetés után.
  4. Az új telephelyeket is bejelented, és mindenben eleget teszel a vonatkozó helyi szabályoknak.
  5. Kezelések előtt lehetőleg 48 órával értesíted a "Kertészedet" arról, hogy meg fogsz jelenni a méhesben.
  6. Minden ősszel megajándékozod a "Kertészedet" annyi üveg helyben termelt KERTI MÉZZEL, ahány kaptárt telepítettél a területén.
A Bio -minősítés induláskor még nem elvárás, de az igen, hogy felvedd a kapcsolatot egy minősítővel, és elindítsd az átállást. További javallat a hazánkban újdonságnak számító DEMETER minősítés megszerzésének az elindítása.
TÁMOGATÁS KERTÉSZKÉNT:
Modellunk célja világos, eszköze olyan kis méhészeti kolóniák létrehozása, amik nem jöhetnének létre olyan támogatók nélkül, akik szívesen adnak kisebb nagyobb teret, a feladat elvégzéséhez. Kaptáranként hozzávetőleg 3 m2 területre van csak szükségünk, és cserében 1-1 üveg tiszta helyi mézet adunk kóstolóba. . És nem mellesleg: megmentjük a földet! 😉
 több... 
Kertészként akkor érdemes ezen az egészen gondolkodnod, ha földtulajdonosként látsz arra lehetőséget, hogy bizonyos területre beengedj egy előzőleg személyesen megismert méhészt, az együttműködés kereteinek írásos rögzítése után. Egy kaptár felállításához kb.: 3 m2-re van szükség. A minimális méhes méret 10 kaptárnyi terület.
Amivel számolni kell:
  1. Méhészetet közös használatú épülettől és a szomszéd ingatlanoktól 4 méter, használatban levő utaktól (közúttól, saját használatú úttól) pedig az út melletti vízvezető árok külső szélétől számított 10 méter távolságon túl szabad csak elhelyezni.
  2. A méhek szúrhatnak (főleg koratavasszal) a kaptár 3-8 m-es körzetében, ha támadónak néznek. Ezen a körzeten kívül nem kell számítani méhtámadásra, viszont bedöngicsélik a birtokot és környékét napos időben. Jelenlétük a kaptáraktól 10 -15 méterre szinte már nem is észrevehető.
  3. Május, június hónapban előfordulhat rajzás. Ilyenkor a leg szelídebbek a méhek. Viszont ritkább esetben megtelepedhetnek hosszabb rövidebb időre olyan helyeken, ahol az ember nem látja őket olyan szívesen. Ilyenkor a Méhész jön, és segít, kaptárba tereli a rajt.
  4. Állatok itatóit méhek is szívesen látogatják. A méhész, ezt megakadályozhatja jobb fekvésű, állandó vízlelőhely kialakításával a méhei számára, de méhes telepítése lovarda környezetében nem javasolt!
  5. A méhésznek pótkocsis behajtási lehetőséget kell biztosítani a méhes körzetéhez.
  6. A méhészt (előzetes egyeztetést követően) márciustól szeptemberig kb. 2-3 hetente be kell engedni a telekre a méhekhez, ahol 4-5 órát tölt alkalmanként, kizárólag a kaptárak körül. Hideg hónapokban havonta, kéthavonta fog megjelenni egyeztetett időpontban.
  7. Minden ősszel kaptáranként 1-1 üveg mézzel ajándékoznak meg a méhek, a kerted nektárjából.
A kert virágainak, a környék virágzó kultúráinak növekvő aktivitására lehet számítani a méhcsaládok jelenléte miatt.
Mitől válik vonzóvá a kerted a méhészeink szemében:
  1. Ha szívesen látod Őket, és bogaraikat a területen.
  2. Ha az újonnan telepített kolónia közelében (3 km sugarú kör) sok, és színes virág található kora tavasztól késő őszig. Mikre repülnek a méhek legszívesebben: természetesen legfontosabb az Akác, de tavasszal a Nyír, a Galagonya, a Kökény, a Mogyoró, és minden tavaszi szépség. Akác után a Hárs, a Gesztenye, a Kígyószisz, a Máriatövis, és egyéb kórófélék, a Lucerna, a Pitypang, a Selyemkóró, a Vaddohány, Facélia, Hajdina és a mező nyári virágai. Téli felkészüléskor nagy segítség, az Aranyvessző (szolidágó), a Tök virága.
  3. Ha nincs közvetlení szomszédságban iparilag művelt szántó, vagy szennyezett levegőjű település, az agyonpermetezett szőlők, és kiskertek sem ideálisak.
  4. Ha van viszont természetes víz lelőhely a közelben, és viszonylagos csend, az nagyon jó. Főleg a telelő fürtbe rendeződött családoknak segít, ha a fészkük kevésbé forgalmas területen áll.
  5. Ha vagyonvédelmileg biztonságos a környék, és lehetséges a méhest idegen szemek elől viszonylag rejtett helyre telepíteni, az is megnyugtató, a körbe kerített birtok, a méhész számára is kincs!
A FILOZÓFIA | HELYSZÍNEK | MÉHEINK, MÉZEINK | NYITÓLAP
A A SZÖKÉS | KERTI MÉHÉSZ | KÉPNAPLÓ | KAPCSOLAT

© Kashkamra 2020.
Könyvjelző