A Pilis hegység nyugati lábánál fekvő méhes dombos külterületen, nagy kiterjedésű, háborítatlan galagonyás közepén található. A családok röpkörzetében szinte minden nekik fontos növény megterem. A közelben gyakran nagy mennyiségben vetett repce, gyümölcsfák és kökény adják a tavaszi nektár javát. A galagonyás és a környék akácerdői biztosítják a koranyári főhordásokat. A vidék méhészeti sajátosságát a galagonya mellett érintetlen mezői jelentik. Nagy tömegben virágzik itt a bogáncs, a somkóró, a vadrózsa és számtalan mezei virág, melyek nektárjából különleges, nagyon lassan kristályosodó, tiszta zamatú, nagy beltartalmi értékű mézet készítenek a méhek.

A külső-somogyi méhes a Balaton klimatikus körzetében, lakott területektől távol, a régió legnagyobb, akácban gazdag erdeje és vadvirágos mezők, gyümölcsösök határán fekszik.
A kaptárak védett völgyben, déli domboldal alján, ökológiai módszerekkel művelt gyümölcsösben állnak. Közvetlen közelükben mogyorós és füzes adja a legkorábbi táplálékot. A domboldalak, erdőszéli részek jellemző nektárforrása a galagonya, fagyal, kakukkfű, vadrózsa, míg a völgyekben jól terem a gyermekláncfű, fehér here, a nádas, lápos részeken pedig az aranyvessző és a selyemfű. A környék méhészeti jellegzetessége az időjárásra érzékeny, szeszélyesen mézelő hárs, mely a közelben kiterjedt, ősfás erdőt alkot.

A Keleti-Gerecsében található méhes egy ökogazdaságban, erdőkkel és szántóföldekkel övezett, településektől távoli fennsíkon áll.
Az erdőszéli elegyes területeken megterem az akác, a hárs és több vadgyümölcsfa faj. A vidék jellegzetes mézelő fája a juhar, mely korai, bőséges nektárforrást biztosít. A ritkább növényzetű, cserjés hegyoldalak fő mézelője a fagyal, a gyepes területeké az aranyvessző. A nagy, egybefüggő tölgyesekből kedvező körülmények esetén édesharmatot tudnak gyűjteni a méhek. Időről időre bő hordást tesz lehetővé a környékbeli szántókon nagy mennyiségben vetett napraforgó és repce, ill. a saját földön méhlegelő céljára termesztett facélia.